Farkas Ildikó: Japán

Az önálló japán hatalom születése: a Heian-korszak (794-1185)

A szigetország történelmének ez az időszaka az új főváros, Heian (ma Kiotó) felépítésével kezdődött. A "kínai módra" épült főváros, azaz centralizált, bürokratikus-arisztokratikus császárság, egy más hatalmi-politikai és társadalmi struktúra korában fejeződött be 1185-ben. A kialakult és megerősödött szamurájréteg vette kezébe a valós politikai hatalmat, amit - ezt követően - 700 évig megőrzött. Úgy is mondhatnánk, hogy a korábbi "ókori" rendszerű állam egy feudális jellegű társadalommá és állammá fejlődött.
A Heian-korszak jelentősége azonban nem csak ebben állt. Az állami élet minden faktorát uraló kínai modell dominanciája fokozatosan eltűnt, megjelentek például a japán nyelven és japán írással írt sajátos műfajok, vagyis kialakult a nemzeti kultúra.

Természeti viszonyok

A mai Japánt alkotó négy nagy sziget közül az északon fekvő, Hokkaidó csak a 19. században került a központi állam teljes körű fennhatósága alá. Ezer évvel ezelőtt az akkori állam Honsú (a legnagyobb sziget), Sikoku és Kjúsú szigeteken volt, mintegy hétmilliónyira becsült népességgel.
Ezek a szigetek a monszunövbe tartoznak, kevés, csak rizstermesztésre alkalmas földdel. [...] Az éghajlat változatos. [...] S ha mindehhez még hozzávesszük a vulkanikus tevékenységet és az évi több száz, kisebb-nagyobb földrengést az ezekkel együtt járó szökőárral, földcsuszamlásokkal, hegyomlásokkal - amelyek a gátakat, a rizsföldet s az évi termést egyaránt elpusztíthatták az akkori időben -, talán jobban megérthetjük a japánok egyedi viszonyát a természethez és saját természetimádó vallásuk, a sintó eredetét is. Ez a nép a természetben, annak isteneiben (kami) látta élete irányítóit, akik szinte megszámlálhatatlanul sokan voltak (vannak), s a természeti jelenségekben "lakoztak".

I. Igazgatás, társadalom, műveltség

Gazdaság

A 8. századi joggyűjtemények (Ricurjó) meghatározták az állam szerkezetét és szabályozták működését is.
Ezek értelmében az uralkodó - akit ekkortól neveztek tennónak, "mennyei császárnak" - az ország egész területe és népe felett abszolút hatalommal bírt, mintegy istenként uralkodott. [...]
Az állami és a magánföldeket megművelők között - akik eredetileg csak használatra kapták a földet - kialakult a földesgazdák rétege, akik bizonyos területeket már birtokukként kezeltek. [...]
A rizstermesztés - amely kb. a Kr. elôtti 3-2. század folyamán terjedt el a szigeteken - meghatározta a japán nép közösségi szerveződését is. Az árasztásos rizstermesztéshez e közösség összehangolt, fegyelmezett munkájára volt szükség, elkülönülni, "egyénieskedni" nem lehetett, hiszen valakinek a rizsföldjét külön elárasztani lehetetlen volt. A gátépítéshez technikai tudás is kellett, az együttes munkát vezető irányította, akinek mindenki engedelmességgel tartozott, s aki mindenkiért felelős volt. [...]
A falvakban laktak a parasztok különböző rétegei: a tehetősebb, saját, nagyobb méretű földdel, szolgákkal is rendelkező földesgazdák, a kisebb földterületet birtokló parasztok, valamint a bérlők és a föld nélküli, másoknak dolgozó parasztok. A társadalmi skála legalján a szolgák és a számkivetettek helyezkedtek el, akiknek a jelenlétére csak homályos utalások vannak a szórványosan előforduló forrásokban. [...]
Az országot egyenlő közigazgatási egységekre, tartományokra osztották, amelyeket a fővárosból négyévi szolgálati időre kiküldött tartományi főnökök irányítottak. A tartományokat további egységekre, kerületekre, majd járásokra bontották, s végül az alapegység egy 2-3 családból álló kisközösség lett. E szisztéma segítségével a lakosságot nyilvántartásba vehették, s ez képezte az adószedés alapját is. [...]
A sajátos japán fejlődés azonban utat talált a törvények között is: az örökletesség és a nemzetségi elv nem tűnt el, s előbb-utóbb ismét ez irányította a társadalom mozgását. A tisztségeket az azokra rátermettek helyett egyre inkább egy-egy nagyhatalmú család tagjai kapták meg, örökletessé téve a magas rangú hivatalokat és az ezzel járó földbirtokokat is. [...]

A császár és tanácsadói

1000-ben az udvari arisztokrácia köréből a nagy hatalmú Fudzsivara család emelkedett ki. A japán császárság intézményének jellegzetessége, hogy maga a császár személye inkább csak szimbólum volt, már a kezdetektől fogva, mintsem a politikai hatalom valóságos birtokosa. Az a néhány erőskezu császár, aki függetleníteni tudta magát a nagy nemzetségekől és egyedül kormányzott, inkább kivételnek mondható a japán történelemben. A császár isteni személy. [...]
A császár elsősorban mint vallási vezető tevékenykedett, és a legitimáció forrása volt a legfőbb államhivatalokat birtokló - ténylegesen kormányzó - nemzetségek számára. [...]

Művelt nők és férfiak

Az udvari nemesség a fővárosban, a császári palota közelében lakott, fényuző rezidenciáin. Anyagi jólétét a tulajdonában lévő virágzó nagybirtokok jövedelme biztosította. Az udvari rangokat viselő állami hivatalnokok a tényleges igazgatási feladatokat átruházták a kisebb tisztségviselőkre. Ily módon a vezető hivatalnokok megengedhették maguknak azt a luxust, hogy ne foglalkozzanak olyan "alantas" dolgokkal, mint a munka, s életüket a művészeteknek és kedvteléseiknek szenteljék.
A kínai klasszikusok ismerete és a versfaragás tudománya elengedhetetlen feltétele volt a férfiak műveltségének. A nők - akiknek már ekkor is illett szerénységet tanúsítaniuk -, még ha ismerték is a kínai nyelvet és a költőket, ezt inkább eltitkolták a férfiak előtt. A művészetben, az etikettben, az öltözködésben és a viselkedésben való jártasság többet számított bármilyen harci vagy tisztviselői erénynél. [...]

II. A szamurájtársadalom kialakulása

Zavaros állapotok

Amíg az udvar viszonylagos nyugalomban élvezte a kultúrális fellendülést a 9-11. század folyamán, a tartományok területén sokkal zavarosabbak lettek az állapotok. A központi hatalom mind kevésbé tudta ellátni a maga rendfenntartó szerepét, a nagybirtokok, a templomok, de még a tartományi hivatalok is egyre inkább a kialakuló fegyveres rétegre számítottak, ha önvédelemről vagy rendfenntartásról volt szó.
A földek egyre nagyobb hányada került magánkézbe. [...]

A rendfenntartó fegyveresek

A vidéki földbirtokosoknak, tartományuraknak, templomoknak, földesgazdáknak meg kellett védeniük magukat és földjüket, ezért saját fegyveres erőt szerveztek. Ez volt a háttere a szamurájréteg kialakulásának, amely a 10. században kezdődött, s ettől kezdve vezető szerepet töltött be a japán társadalmi és politikai viszonyok alakulásában egészen a 19. század végéig. [...]

III. Az önálló japán kultúra

A kínai kultúra hatása

A korszak elejére még a kínai kultúra másolása volt a jellemző. A 9. század folyamán azonban - párhuzamosan a Kínai Birodalom meggyengülésével - csökkent az érdeklődés a kontinens kultúrája iránt. Szakítva a korábbi szokással, 894 után már nem indítottak újabb - szerzetesekből, diákokból álló - tanulmányi célú követségeket Kínába. A kelet-ázsiai változásokra - új államok megjelenése a Koreai-félszigeten, új Kínai Birodalom kialakulása - Japán nem reagált, nem vette fel a hivatalos kapcsolatokat sem, a kontinenssel egészen a 12. század második feléig nem érintkezett. Ez adott lehetőséget a sajátosan japán kultúra megszületésére és fejlődésére.
Két kulcsfontosságú tényezője volt ennek az önállóságnak: a korábban ápolt hivatalos kapcsolatok megszakítása és a kana szótagírás kifejlődése. [...]
Heian - amelyet a 9. századtól kezdve mind gyakrabban neveztek Kiotónak - az ország adminisztratív fővárosa volt, politikai, társadalmi és kultúrális központ. Lakosságát az udvari nemesek mellett tisztviselők, kézművesek, boltosok, állandó katonaság (1000 fô alatt) és szerzetesek adták. A város népessége 100 ezer fő lehetett, közülük kb. 10 ezer volt nemes, vagy tisztviselő. A tartományokból az adók ide, a kincstárba, az egyéb javadalmak a nemesek rezidenciáiba áramlottak. A köznépesség létszáma egyre növekedett, virágzó kereskedő és kézműves közösség jött létre, elsősorban a nemesség igényeinek a kiszolgálására. A különböző helyi "specialitásokat" is a főváros piacaira szállították.

Hitvilág

A japánok ősi hitének, a sintónak eleinte még neve sem volt, csak később, más vallási irányzatok Japánba kerülésének az idején nevezték el az ősi hitvilágot "az istenek útjá"-nak. Ez a jellegzetes, természetimádó hiedelemvilág a szertartások, varázslások és helyi kultuszok halmaza volt, erkölcsi tanítások és metafizikai mondandó nélkül. Az ősök tisztelete, a természeti jelenségek imádása, a szellem halhatatlanságába vetett hit jellemezte. [...]
A 9. századot követően terjedt el a buddhizmus széles körben, újabb buddhista szekták: a tendai, singon és Amida Buddha kultuszának megjelenésével. [...] Az uralkodók, az arisztokraták is támogatták e vallás különböző formáit - templomok, kolostorok épültek nagy számban, s kaptak tekintélyes földbirtokot. Felvirágzott a buddhista művészet is - a Buddha-szobrok (többnyire fából) és a festmények (Mandala-képek) az ezoterikus buddhizmus miszticizmusát közvetítették, ami a korábbi művészetre még nem volt jellemző. [...]

FARKAS ILDIKÓ

Vissza a tartalomjegyzékhez